Konyha, család, hagyomány

HÁZITŰZHELY

HÁZITŰZHELY

GLUTÉNMENTES HOZZÁTÁPLÁLÁS

Kölesgolyó, hajdinaspagetti, csicseri tészta

2018. október 05. - Lolit
Akinek van gyermeke, és átesett már a hozzátápláláson, az tudja, hogy mennyi elmélet és gyakorlat létezik ennek módjáról. Táblázatok, szakemberek tanácsai, milliónyi magyar és külföldi oldal, amik között nem könnyű eligazodni. Mikortól adjunk glutént? Tejterméket? Tojást? Mézet? Mivel mi a kislanyunk 8. hónapja körül költöztünk, a megkezdett hozzátáplálást megakasztotta az új kerületben élő trend, és elhagytuk 1 éves korig a már hozzátáplálni kezdett glutént. Írásomban nem szeretnék állást foglalni trendek mellett és ellen, mindenki maga dönti el szülőként, hogy melyiket követi. Mi betartottuk a gyermekorvos tanácsát nemcsak a fent említett glutén terén, de a tejtermék, tojás hozzátáplálásában is. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kislányunk 6 hónapos és egy éves kora között művészet volt a számára adható ételek kitalálása és variálása, ráadásul mindez télen történt, amikor nem sok friss zöldséghez és gyümölcshöz jutottunk. Mégis, amit kikísérleteztünk, azt megosztanám, mielőtt a feledés homályába vész. Azt vettem észre ugyanis, hogy a barátnőim részlegesen tudják csak felidézni, miket is adtak babájuknak ebben a nem is olyan régvolt időszakban. Mintha nemcsak terhességi, de hozzátáplálási amnézia is létezne.
Szóval, aki gluténmentességet tart a babájánál egy éves korig, ne keseredjen el, számtalan püré és kása-féle létezik, amit ki lehet próbálni. Összeírom őket ide, nekünk hosszú hetekig tartott, míg rájuk találtunk. Mi azt a gyakorlatot követtük, hogy a kislányunk reggel és délután gyümölcsöt kapott, ebéd tájt, illetve este pedig zöldségpüréket. Ezeket dúsítottuk különféle gluténmentes dolgokkal, hússal, mindezt szoptatás mellett.
Reggeli kísérők voltak a lekvárokhoz, gyümölcspürékhez a triviálisnak számító kölesgolyó és köleskása mellett a gluténmentes zabpehely (Bauckhof, Natúr Téka), a mentes babapiskóta (Mester Család). A Fosfovit gluténmentes kekszét kislányunk nem ette meg, pedig jó ötletnek tűnt. A Holle termékcsalád babarizspelyhét édes és sós formában is el lehet készíteni. Ezekre a kásákra, pelyhekre mind igaz, hogy pillanatok alatt elkészíthetőek, forró vízzel szoktam felönteni őket, majd amikor megpuhult, összekevertem a többi hozzávalóval.
A Kakukkhegyi Lekvárium cukormentes dzsemjeit nagyon szerette kislányunk, amiket mi a Szatyor Boltban vettünk. Evett sárga- és őszibarack lekvárt, valamint rengeteg szilvát és meggyet. Vettünk neki körtés, almás bébiételt is. Egy gluténmentes zabpelyhes reggelit örökítettem meg, akkor még a zabpelyhet aprítottam, mert nem evett darabosat. Almapürével, frissen kinyomkodott piros ribizli lével és egy kis kakaóval ízesítettem. Elfogyott...
baba_muzli.jpeg
Főzelékeket tekintve a zöldségeket, húsokat például burgonyával, édesburgonyával, a fent említett babarizspehellyel vegyítettük. Mivel hetekig székrekedéssel küzdött a csemeténk, ezeket is korlátozottan fogyasztotta, ez jelentette a legnagyobb kihívást a főzelékek terén. Próbálkoztunk kukoricapehellyel, rizs és kukorica tésztával. Eljött a nap, mikor a tortilla chipset lelkesen megette a pürék mellé. Voltak időszakok, amikor épp kedvelte a hajdinaspagettit, vagy a csicseri tésztát. Adtunk neki zöldborsó tésztát, vagy a Szaffi termékei közül a hajdinás lisztkeverékből készült palacsintát. Az utóbbiak is mind beszerezhetőek a Natúr Téka webshopban. A darabosakat persze botmixerrel pürésítettük. Lehetett volna gluténmentes kenyeret venni vagy  sütni, és számtalan mentes keksszel is próbálkozni, de én ezeket a hozzáadott anyagok miatt nem vettem meg. Nekünk a gluténmentesség korábban ismeretlen terület volt, biztos létezne még sok más babának adható finomság erre az időszakra, mi ezekkel próbálkoztunk. Nem volt egyszerű időszak, de legalább megismertünk egy csomó számunkra addig különleges terméket. És ha mostanában gluténmentes diétán élő barát érkezik hozzánk, legalább meg tudom kínálni valamivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://hazituzhely.blog.hu/api/trackback/id/tr4914210153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILO 2018.10.07. 16:29:05

Szia, jó a cikk nagyon, hasonlón estünk át mi is nemrég. Sokan nem figyelnek arra hogyan is érdemes megoldani a hozzátáplálást, majd csodálkoznak hogy allergiás lett a gyerekük. Mi már eleve gluténmentesen kezdtünk neki, mert a családban sokan vagyunk érzékenyek. Szerintem gluténmentes termékekben ez a legjobb egyébként: naturalvital.hu/glutenmentes-termekek-133 . De ezt döntse el mindenki maga. :)

protézisesh 2018.10.08. 10:40:45

Biopsziaval visszaigazolt coeliakiam van nekem is es a ket gyerekemnek is. Ebbol kovetkezoen tobb tapasztalatom van a glutenmentesseggel kapcsolatban, mint az osszes hobbistanak, aki “divatbol” taplalkozik glutenmentesen.

A tanacsom az, hogy ha a gyereked nem coeliakias, akkor NE tartsd glutenmentes etrenden. Csak magadat szivatod vele, neki semmi jot nem okozol....

Lolit 2018.10.08. 12:53:41

@FILO: Mi nagyon elégedettek vagyunk a gyerekorvosunkkal, nem akartam szembemenni a tanácsával, hogy 1 éves korig várjunk a gluténnal. Ő maga is érzékeny, sokat segített, hogy mit adhatok addig a kislányunknak.

Lolit 2018.10.08. 12:56:38

@protézisesh: Dejó, hogy ezt megírtad! 1 éves korig tartottuk gluténmentesen, és igen, most már mindent eszik, és eszem ágában sincs megvonni tőle valamit. Nehéz eligazodni az érzékenységek között most, hogy a csapból is ez folyik.

protézisesh 2018.10.08. 14:27:12

@Lolit: a gond az, hogy a glutént is bevették a többi divatmánia közé. Viszont míg egy low carb, low fat, vega, vegán, paleo, szétválasztós, stb diéta csak a hobbir szól (nincsen káros élettani hatása, ha egy vega húst eszik, vagy ha darás tésztát tolsz kristálycukora a lowcarb diétád közben), addig vannak valódi allergiák is.

A laktóz és kazein (tejcukor/tejfehérje), vagy tojás az arra érzékenyeknek egy kiadós hasmenéssel kiürül a szervezetéből. Ráadásul tojás nélkül elég változatosan lehet étkezni az otthontól távol is.

A glutén sajnos más. A coeliakiásoknál állandó gyulladásban tartja a vékonybelet, aminek eredménye a rossz felszívódás, vashiányos vérszegénység, rosszabb esetben emésztőrendszeri daganat. Ezért kell(ene) a valóban coeliakiásoknak elkerülni a búza/árpa/rozs/zab négyesét.

A sok ételhippi miatt azonban én coeliakiás ugyanazt a megvető tekintetet kapom, mint a mandulatejes biovegánchailatte-t kérő hilszter.

protézisesh 2018.10.08. 14:32:38

@Lolit: folytatás, bocs.

Szoval a tobbi kamudieta miatt nehezebben fogadnak el, raadasul a mi dietankat a legnehezebb tartani, mert europaban MINDENT buzaliszttel suritenek, paniroznak, tesztaval adnak. Egy-egy etlapon alig akad olyan fogas, ami GM lenne. Nincs leves, jobb esetben van egy naturszelet (szolni kell, hogy ne forgassak lisztbe sutes elott) hasabbal vagy rizzsel, desszert tobbnyire nincs. (Mo-on esetleg gesztenyepure vagy fagyi).
Es reggel a szallodaban sincs gm reggeli, nincsenek gm peksutemenyek (az aldiban NEHA van gm kakaoscsiga), a felvagottak fele is tartalmaz glutent (allagjavitokon keresztul). Ha megehezel, nem kaphatsz be egy kekszet, egy briost, egy csokit (az osszes milkan rajta van, hogy glutent tartalmazhat...), marad az alma meg a banan.

Ha a gyereked egeszseges (=nem coeliakias), akkor ne szivasd azzal, hogy beleneveled ezt a kínt...

Lolit 2018.10.10. 21:14:44

@protézisesh: Hű, nem egyszerű, min mehettetek át, mire ez kiderült. Én laktózmentes diétán élek, szóval valamennyire ismerős a helyzet egy étteremben ülve, vagy vásárlás közben, mint amit írsz. Midenben van tej vagy tejpor, esetleg vaj. Ami meg mentes sokkal drágább. A ropiban is van tejszármazék. Szerencsére nem annyira vészes az érzékenységem, de figyelek rá. Ezért is törekszem most a saját konyhám kialakítására. Gondolom te már profi vagy a gm beszerzésekben, és előállításban. Nagyon köszi a hasznos infot, és sok kitartást neked!
süti beállítások módosítása